Május 7-én 18 órakor Bajnai Gordon és Kónya Péter pártjuk saját szervezésű lakossági fórumán vesz részt a Magyar Autóklub újpesti székhelyén. A furcsa, hogy erről a kerületi önkormányzat hivatalos honlapján, az ujpest.hu-n értesültem.

A kerület saját babaköszöntő macijáról (aki reméljük, nem pedofil) és a jótékonysági motoros gurulásról (nem összetévesztendő az Adj gázt! nevű eseménnyel) szóló politikailag érdektelen témák között csodálkozom is, hogy hírként kezelik a Bajnai-féle bulit. Elsőre meglepő módon a főoldalon csak az időpontra, a helyszínre és a szereplőkre vonatkozó tényeket közlik.

Advertisement

A hír címére kattintva azonban kiderül a turpisság. A hivatalos önkormányzati honlap munkatársának (aki a ditzenty aláírás alapján az oldal főszerkesztője, Ditzenty Attila lehetett) nem volt elég helye, ezért szorítkozott kizárólag a tények leírására a poszt első belezdésében, ami egyben az ajánlója is.

Pedig a csemege, amire egyedül a meglehetősen érdekes szókapcsolattal való kezdés utal, csak ezután következik. Az elvileg független intézményként funkcionáló önkormányzat hivatalos honlapja, mely általában mentes a mezei pártpolitizálástól, a Magyar Autóklubon annak vélt vagy valós pártszimpátiáját kéri számon.

Egyrészt azzal semmi gond nincs, ha - ahogy feltételezem - bérleti díj ellenében kiadták az egyik termüket a Szolidaritásnak, hiszen mint minden szervezet, az autóklub is pénzből él. Másrészt eléggé érdekes, mikor egy független önkormányzat azzal leplezi le saját függetlenségének látszatát, hogy fröcsögve kéri számon egy másik szervezet függetlenségét.

Advertisement

A legszebb az egészben, hogy a honlap fejlécén ott virít az Újpest Önkormányzata felirat, és a fenti képen látató módon kiadóként az ön kormányzat van feltüntetve a honlapon. Ennek ellenére az Újpest-Káposztásmegyer Facebook-oldal egyik adminja - a leírás szerint a kerület hivatalos facebookos felülete ez - a maga által belinkelt cikk kommentfolyamában a következőt bírta írni:

Advertisement

A klub válaszát egyelőre várják az újpesti szerkesztőségben, mindenesetre megérné olyanoknak is egy-két kört futni az ügyben, akiknek esélyük is van választ kicsikarni a szereplőkből. Nekem sajnos valószínűleg nem válaszolnának.

Képek alant, ha időközben eltávolítanák a hírt a honlapról, a megosztást, vagy a Facebook-oldal leírásán változtatnának.

Advertisement

Mondjuk, az egészen nem is csodálkozom annyira. A napokban a kerületi tévében a hirdetmények aláfestőzenéi az alábbi opusz és egy Halász Judit-dal voltak közvetlen egymás után.

Bónusz: a hülyenévverseny indulója is lehetne az egyik kommentelő, Szlalom Ágnes.

Advertisement
Advertisement

Share This Story

Get our newsletter